Hagyományos presztízs futball mérkőzés
Igen, immár harmadik éve játsszuk le szokásos decemberi meccsünket a ladányi sportcsarnokban. A kollégium futballistákból álló baráti válogatottja évente egyszer, nagy várakozás és esélylatolgatás után mérkőzik meg fiús családom nagyobbjaival, és hát persze velem is, aki – a koli éjszakai rendje mellett – a hálót őrzöm ezeken a találkozókon.
A kezdő sípszó előtti felsorakozás alkalmával átadjuk mikulás ajándékainkat a fiúknak, aztán meghajlás a közönség előtt, majd jöhet a kétszer 30 perc.
Mindkét csapat nagyon készült: A kolisok meg szerették volna őrizni eddigi veretlenségüket; korábban mindig nyertek, ha csak egyetlen góllal is.
Mi éppen ezt a sorozatot szerettük volna megtörni, ami sikerült! A tavalyi 12:11 és a 2019-es 17:16 után most (is) egy nagyon jó hangulatú meccsen, nulla szabálytalanság mellett családomnak állt a zászló: 18:11.
Az öltözőben aztán az élmények és tanulságok kicserélése közben a vesztes fél is hamar vigasztalódott. Nem maradt el a hálaimádság sem, majd a jövő évi visszavágó esélyeit kezdtük latolgatni …
Tomka János – kollégiumi pedagógiai felügyelő
