Karacs kolis karácsony

Tizenkét diákunkat „mozgatott meg” az idei kolis karácsonyi ünnepség. A három leány elbeszélő és a kilenc – leginkább a sport-és kadétversenyekről ismert fiú szereplő – A három fenyő c. evangéliumi történet színpadi változatát adta elő.

A próbák már három héttel korábban elkezdődtek. Kellemes meglepetésemre nagyon hamar sikerült megnyernem a fiatalokat erre a nem kis plusz feladatra. Aztán a felkészülés állomásai sok nem várt, de nagyon tanulságos és jóízű beszélgetést készítettek elő, ahol a karácsonnyal, húsvéttal és az Isten egyéb igazságaival kapcsolatos témák estéről estére előjöttek.

Az előadásra két nappal a téli szünet kezdete előtt került sor a kollégium lakói és dolgozói előtt.

A színes kellékek és műsor témáját kísérő kivetített képek élethűbbé és érthetőbbé tették a karácsonyi csodát és annak áldott következményeit.

Egyik szereplőnk váratlan betegsége miatt magam is – mint beugró – osztozhattam nemcsak az előadók izgalmában, de a magasztos téma közvetítőinek örömében is.

A színdarab és az ünnepség végeztével az a remény ébredt bennem a jelenlévők vonatkozásában, amit a karácsonyi kívánságok özöne mellet – és helyett – egy kis gyermekvers utolsó sora így foglal össze:

                     „Kérlek téged drága Jézus: bennem is szüless meg!”

                                                                                Tomka János kollégiumi nevelő – 2024. december 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.