Mint kollégiumunk volt diákját, kerestünk meg téged, egy interjú keretében a kolis évekre történő visszaemlékezésre. Röviden bemutatkoznál az olvasóknak?
- Sziasztok! Fekete Dóri vagyok, 23 éves és Tetétlenen élek. Jelenleg a Debreceni Egyetem Klinikai Központ belgyógyászatán dolgozok mint ápolónő, lassan már fél éve.
Van-e esetleg máig tartó kapcsolatod volt Karacs kolisokkal, nevelőkkel?
- Persze van, én úgy gondolom, hogy szerencsére az összes kolis nevelővel mai napig jó kapcsolatot ápolok, amennyire az időm engedi szeretek bemenni a koliba kicsit beszélgetni a nevelőkkel és kicsit szétnézni, hogy mennyi minden változott az elmúlt évek alatt.
A volt kolis társaim közül is vannak páran, akikkel mai napig tartom a kapcsolatot és megmaradtak a barátságok!
Hogy tudnád megfogalmazni a püspökladányi kollégiumi évek milyen többletet jelentettek, vagy akár most is jelentenek számodra az életedben?
- Rengeteg mindent kaptam a kollégiumtól és itt nem csak az anyagi dolgokra gondolok, olyan élményeket és barátságokat adott, amiket lehet, hogy sosem tapasztalok meg, ha nem a püspökladányi kollégiumot választom. Csak hogy felsoroljak pár élményt, gondolok itt az egy hetes bulgáriai nyaralásra, a sok bentmaradós hétvégére, a sok rendezvényre, de a kollégiumnak köszönhetem a jogosítványomat is, amit már volt szerencsém 17 évesen megszerezni a kollégium jóvoltából.
Minden osztálytalálkozón elhangzik, hogy a nagybetűs életben ki, milyen vágyát, célját tudta elérni, hogyan boldogul felnőttként. Így most a jelenedre szeretnénk rákérdezni, mi változott az életedben azóta, hogy kiléptél a kollégiumunk falai közül?
- Miután elballagtam elkezdtem egy általános ápoló technikumot Debrecenben, ami három éves volt. Ez a három év arról szólt, hogy bejártam a klinikák összes részét gyakorlaton és mindenhol ki tudtam magam próbálni. Harmadik év végén következett a nagy vizsga, amit sikeresen teljesítettem. Ezután kezdődött a nagybetűs élet, 2023. augusztus 15.-én elkezdtem dolgozni a DEKK Belgyógyászati Klinika “A” épületében mint ápoló. Hamar beilleszkedtem, ezzel sosem volt baj hisz kollégista voltam mindig alkalmazkodni kellett így ez most is sikerült, ahogy régen is. Jövőbelátó terveim között van, hogy a szülészeti klinikán dolgozzak ápolóként.
Ha röviden, egy szóban bele tömörítve szeretnéd jellemezni a hajdani kollégiumodat – mint egykori kollégista -, mit jelentett számodra?
- Önállóság, azért mondanám ezt, mert én azt érzem sokat hozzátett az, hogy kolis voltam ahhoz, hogy most a “nagybetűs” életben ennyire önálló vagyok és hogy ennyire jó a megoldókészség. Nyilván sosem voltunk magunkra hagyva a koliban de azért szerettünk egyedül megoldani bármilyen problémánkat, ha nem ment, akkor viszont ott voltak segítségnek a nevelők.
Dóri! Ha szeretnél visszaemlékezni a kolis évekre, van olyan kedves történeted, amit szívesen felidézel?
- Hú, ez nagyon nehéz mivel elég sok van. Nekem a legkedvesebb emlékeim a szilencium utáni társasjátékozások, amikor kb. 15-en összegyűltünk és activity-t játszottunk néhány nevelővel együtt. Tényleg nem nagy dolog ez, de azok nagyon jó kis esték voltak, bármikor visszamennék!
