Elsős avató ünnepség a Karacs Ferenc Kollégiumban

2019. október 08-án tartottuk hagyományos avatási rendezvényünket a 2019/2020 tanévben beérkező előkészítő évfolyamnak. A kollégium diákönkormányzata szervezésében, az idén Maki avatónak elnevezett esten gondoskodtak arról a szervezők, hogy a kicsik-nagyok felhőtlenül szórakozzanak.

Egy smink gondoskodott az avatottak inkognitójáról, majd a rövid tájékoztatás és önbizalom növelő beszédek után közösen bevonultak a díszterembe, ahol a többiek már várták őket és helyet foglaltak. A diákönkormányzat tagjai köszöntötték a megjelenteket, a kicsiket és a felsőbb éves kollégistákat, majd kezdetét vette az avatás. A nagy képzelőerőt igénylő feladatokban, az ügyességi játékokban és a vicces próbatételekben mindenki nagyon ügyesen szerepelt és nagy tapsok kaptak a résztvevők.

Az eskütétellel folytatódott az esemény, melyben mindent megígértettek a fiatalabb kollégistákkal. A diákönkormányzat egy apró kis ajándékot adott át a bátor elsősöknek, remélve, hogy az vidám emlékeket idéz fel majd bennük.

Az est nem a szokásos módon folytatódott, hiszen az elsősök is készültek egy meglepetéssel. Ferenczik Fanni Dóra csoportvezető táncot tanított be erre az alkalomra, melyet Vecsei Patrícia, Patai Vivien, Cégé Nikolett, Nagy Sándor, Kalmár Benjámin és Rácz Jenő tanulók adtak elő.  Hajkó Gabriella csoportvezető pedig megszervezte, hogy a tehetséges kis zenészpalántáink Molnár Benjámin és Oláh Gábor egy kisebb koncertet varázsoljanak nekünk. Nagy tapsot kaptak a fiatalok. Az est egy fergeteges bulival zárult. Remek hangulatban ért véget a nap, boldog perceket szerezve ezzel a kollégistáknak.

 

Pánti Zsuzsa

diákönkormányzatot segítő pedagógus

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.