Adventi időszak eseményei a kollégiumunkban

   Az adventi időszak mozgalmas volt a kollégium életében a készülődés, várakozás időszakában.

Sok-sok programmal örvendeztettük meg a gyermekeket ebben a pár hétben. Szívesen vettek részt gyermekeink valamennyi eseményen.  A programsorozatot végigkísérték az kézműves foglakozások. November végétől a kollégium ünnepi hangulatban díszítette a belső tereket.

Az előkészítő évfolyam nagy lelkesedéssel készült a december 6-án tartott Mikulásestre és az azt követő Mikulás bulira. A változatos műsorszámokkal tarkított előadás nagy sikert aratott a diákok és a nevelők körében.

A nevelőtestület tombolatárgyak gyűjtésébe, felajánlásába kezdett, amelyet a december 13-án megtartott „adventi Csodacsapat kereső” vetélkedő után sorsoltunk ki. A vetélkedőre sokan jelentkeztek és érdekes feladványok, produkciók és játékos feladatokon keresztül idéztük meg az advent varázsát.

Intézményünk részt vett a városi Adventi Ablakles elnevezésű programsorozatban.  A gyerekek minden sétában részt vevőt, arra járót megajándékoztak saját készítésű meglepetéssel, amit nagy örömmel fogadtak.

Ezt az időszakot a hagyományos karácsonyi műsor zárta.

   Kellemes Karácsonyi ünnepeket kíván a Karacs Ferenc Kollégium nevelőtestülete és a kollégium diákjai!

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.